I. Otthon

Vöröses már a távoli égbolt, Majd eltűnik a Nap, s feljő a Hold. Leesnek a fekete fellegek, S magukra húsvér testet öltenek. Otthon halványan, de ég a lámpás, Hajnalig vár, hátha újból ránklát. Ha nem, akkor végleg kihúny fénye, Az illata utoljára védett. Örökre elveszünk a sötétben, Nem ülhetünk szerettünk ölében. Az általunk oltott vérbe fullunk, Vagy testvéreink belébe túrunk.